Fejbőrterápia


Masszírozás, a fejbőr jótevője

 

Védtelen világban élünk, kiszolgáltatottak vagyunk. Pedig annyi mindenről van tudomásunk, melyek JOBBÁ tehetnék életünket!


A szépségápolásban a naprakész ismereteknek nélkülözhetetlen a szerepe, hiszen az innovációnak óriási jelentősége van az újdonságok, és a hagyományos minták összevetésében, együttható alkalmazásában.

 

A test érintése nemcsak a gyengédség jele, de a szervezetünknek is szüksége van a napi adagjára, hogy ellazuljunk, mert megfigyelhető, hogy aki nem szenved érintéshiányban, boldogabb, egészségesebb, élete teljesebb, és örömtelibb. Tudták már ezt az ókorban is, amikor a testmasszázs, az olajos gyúrás, pakolás a szépségápolás része volt. A távol-keleti fodrászok még ma is azzal kezdik vendégük kezelését, hogy megmasszírozzák a fejüket. Szolgáltatásukba ez is beletartozik és külön érdekesség, hogy indiai eredetű a sampon nemzetközi szavunk is, mely a hindi nyelven eredetiben a champi, azaz a masszírozni igéből ered.

A fejbőrmasszázs szorosan hozzátartozik a hajápoláshoz!




A masszírozás segíti az ellazulást, a bőr megnyugszik, a hajhagymák felfrissülnek, vérellátásuk javul és a hangulatot is kedvezően befolyásolja. A hajmosásnál is alkalmazható a fejmasszázs, a második fázisnál gyengéden masszírozzuk be a hajunkat körkörös mozdulatokkal. Így a sampon tápanyagai is jobban beszívódnak. Ez a 3-4 perces folyamat a meditálás állapotához közelít, azt pedig tudjuk, hogy a pozitív energiák mennyire gyógyító és éltető erejűek. A hajat masszírozhatjuk samponnal, de mi is készíthetünk gyógyító pakolást olíva- vagy kókuszolajjal. Keverhetjük rozmaringgal vagy kamillával: így nyugtató és hidratáló hatásuk révén frissítjük fel vele a hajunkat.


Az édesanyák ösztönösen simogatják gyermekük kobakját és ez a kettőjük közti személyes viszonyt teszi még bensőségesebbé, mely sokak szerint nemcsak a lelki, hanem a testi, mentális egészségre is kihat. Ez is a masszírozás egy fajtája!

A masszírozással minden reggel újabb energia jut a hajunkba. Ha beletúrunk és összekócoljuk, elektrosztatikus képességét is nagyban javítjuk, mely által jobban fog állni és a frizura is tartósabb marad. Az arc- és a fejmasszázst gyengéden kezdjük, körkörös mozdulatokkal. Kis idő elteltével csinálhatjuk erősebben is, de sohasem durván, nehogy a hajhagymákat kihullassuk saját „jóindulatunknál” segítségével.
A masszírozás után testünk és lelkünk is megnyugszik. Közérzetünk javul. Hatása kevésbé tartós, de rendszeresen alkalmazva hatékonyan segíti a fejbőr és hajhagymáink egészségének megőrzését.


- vissza a főoldalra -