Köszönöm, jól vagyok!

 

Közel az Egészséghez - a wellness filozófiája

 

A környezeti ártalmak, a túlzott mértékű munkahelyi stressz miatt a XXI. századi türelmetlen, vágyakozó ember ellentmondásban van önmagával és életterével. Az ellentmondás a belső hitének és a körülötte lévő racionális világnak a konfliktusa. A kibillent harmóniát ezért minden eddiginél jobban keresi és akarja.


A hódító fitness-wellness életmód az „Élni szép” balzsamos hangzású gondolatiságából ered. Azt a folyamatot sugallja, mely az élet természetességében éri tetten a pillanatnyi felüdülést kereső egyén vágyait, elvárásait. A pillanat röpke, de a hatása magával ragad, és az élmény sokáig megmarad - vallja az új egészségtudat.
Ahogy az élet napi továbbjárásához a szervezetnek szüksége van vitaminokra, ugyanúgy igényli a lelkünk is az örömöt. A tápanyag felszívódás és a jó közérzet, a harmónia is összefüggésben van egymással. Lelkünk-testünk kozmetikájára találták ki a természetes életmódra való törekvést. Nemcsak a hajunk, vagy a számítógépünk lehet töredezett, hanem a belső köreinkben is rendszertelen működések léphetnek életbe. A legjobb plasztikai sebész, vagy a leghatékonyabb szolárium, kozmetikum sem tud új szellemet sugárzó tekintetet kölcsönözni a viselőjének, a kése alá fekvőnek.

 

Ahogy a szerelem napolajként szétfolyik, elillan a nap hevére, úgy érünk, válunk bölcsebbé az idő multával.
Mikor a bőrünk közel van az öleléshez, elsimulnak a ráncok az érzések hevével.
A szépség belülről táplálkozik, az új trend a táplálkozás kiegészítő tabletták fogyasztása, melyek természetes anyagokat tartalmaznak, vitaminokkal dúsítottak. A legújabb finn-svéd találmány a mélytengeri porcos halak, mészhéjúak kivonatát tartalmazó, amino-glikánok, mukoproteinekek vegyületeit sejtreceptorként aktiváló fehérjék alkalmazása.


A modern kozmetikumok, táplálkozáskiegészítők már nem hormontartalmúknál fogva hatásosak, hanem természetes módon javítják a sejtműködést.


A kopasz állapot ma már MEGELŐZHETŐ!!!


Céltáplálékok, melyek regenerálnak, beépülnek a sejtanyagcsere folyamatokba.
A csúnya bőr, a töredezett haj, a korpás, zsíros fejbőr sohasem volt divat, sem szépségideál. A koplalás és a rosszul megválasztott diéták, a hormonkészítmények mindig csak egy ideig, egy bizonyos rétegnek voltak múló mintái. Az egészséges életmód azonban olyan törekvés, mely azon a megfigyelésen alapul, hogy a külső-belső egyensúly erősít, épségben, örömben tart.


A fellendülő gyógyturizmus és fürdőkultúra hazánkban nagyon szerencsés adottságokra talál, mert ezeréves ásvány- és gyógyvizeink vannak, melyek számos betegség ellen hatásosak.
Ezeknél a kezeléseknél olyan wellness-programot állítanak össze a pácienseknek, amelyeknél oxigén -, lézer -, diéta -, víz -, csend -, mágnes -, masszázs - és még sok fantáziadús terápia szerint válogathatnak. Kisimulnak a ráncok, a hatékony Colon-hidroterápia segítségével a bélcsatorna megtisztul, a pikkelysömörös, seborrhoeás bőr visszanyeri eredeti, sima fényét, a haj újra erős és fényes lesz, a körmök visszanyerik fényüket és vastagságukat. Ezek csak néhány felsorolt tüneti kezelések, melyektől elbúcsúzhatunk egy hosszabb kúra után.

 

A wellness a boldogság immunrendszere, állítják a nyugati egészségszakemberek. A szépség teljes vonzásában összetett fogalom. Ahhoz, hogy valódi cél legyen a fenntartása, megszerzése, maga a szÉpítkezés még nem átlagos kategória. Egy európai kozmetikai felmérés szerint a vendégek csupán 10 %-a jár wellness- és spa-kezelésekre, de 60 %-a nyilvánította ki szándékát, hogy szívesen részt venne bennük.
Hamarosan a spa szolgáltatásai között sok új dolog szerepel majd, amit eddig a hagyományos kozmetikai, fodrászati kezelések során kapott meg a vendég. Az új típusú szolgáltatások komplexebbek lesznek, egészség-szalonokká válnak a szépség lelőhelyei, ahol a hajbeültetéstől a korpásodás, kopaszodás kezelésén át egészen a bőrproblémákig, a relaxációs feng shui masszázson keresztül a Thalasso-terápiáig széles a skála. A jó közérzethez, az „Élni szép” filozófiájához ugyanis hozzátartozik az emberi lélek és test egy egészként való kezelése. A spa nevében is benne van, hogy az élet a víz által nyeri el üdeségét,
Solus Per Aqua, ahogy a latin mondja.
A spa kifejezés többet sugall, mint a kozmetika vagy a fodrászat hagyományos megjelenése. Minőség, szakértelem, dinamizmus, életmódvezetés, a szépség és az élet vitalitásának kovácsa az egyén sugárzó személyiségében.

 

Ahogy a bőr nem ráncos, csak éhezik, vagy ahogy a hajnélküliség problémája minden elhárító technika ellenére is szorongásos frusztrált állapothoz vezethet, úgy ígéri a reális megkönnyebbülést a wellness és a spa az élet szorító gyűrűjéből. A jó közérzetért is akarattal kell akár szenvedni is a szó nemes értelmében. Hiszen a lustaság helyébe a törődés lép. Az egészséghez való visszataláláson van a hangsúly és nem a betegségek kezelésén. Ha a szellem messzire szárnyal, van honnan elindulnia, akkor a megérkezéshez is célszerű biztos alapot lefektetni. A holisztikus életfelfogás ezt az ideált alkalmazza, megteremtve ezzel a szépségipar új és jelentős mértékben bővülő piacát.
Az élet így nem válhat szőrszálhasogatóvá. A fésű hajat ér, a bőr az elsimult ráncok tükrén sugárzóan kivirul. A hatás nem hazugság. Tény azonban, hogy az addigi élethazugságokat, önbecsapásokat másként kell kezelnünk, ha hinni akarunk az új filozófia értelmében.


Mivel a civilizált ember tudja, miként szeretne élni, boldogsága azon múlik, hogy az adódó lehetőségeket sikerül-e kihasználnia.


A testi szépség megőrzése ugyanúgy elvi kötelesség, mint a lelki tartás. Az élet akarat. Az akarat törődés kérdése. A szépítkezés művészet, a kiteljesítése program. Tudatosság, mely információra, tudásra épül. Hagyomány és korszerűség. Megújulni képes nyitott örömteliség.

 

-vissza a főoldalra -