Bőrápolás Thymuskin® készítményekkel

Bőrünk, mint legnagyobb szervünk, különösen ki van téve a környezeti ártalmaknak. Szervezetünket védőköpenyként védi a negatív külső hatásoktól. Ezt a funkcióját azonban csak akkor tudja betölteni, ha egészséges.

Dr. Sandberg svéd orvos már 40 évvel ezelőtt megkezdte a csecsemőmirigy-kivonat alkalmazásának kutatását. Az emberi testben a szegycsont mögött található csecsemőmirigy is felelős a védekező mechanizmusunkért. Különlegessége abban rejlik, hogy kizárólag gyermek- és ifjúkorban fejlődik erőteljesen, azt követően lassan, folyamatosan megszűnik a működése. A test saját ellenálló és regeneráló anyagainak ebből adódó csökkenése is felelős az ember és bőrének öregedéséért.

Az orvostudomány eddigi sikerei a biológiai csecsemőmirigy-kivonat alkalmazásával és annak a bőr regenerálására, stabilizálására és feszessé tételére gyakorolt különös hatásával bennünket is rávett arra, hogy ezt a hatóanyagot a modern, exkluzív kozmetikában alkalmazzuk. Nagyon értékes, természetes hatóanyagok alkalmazásával, több évi kutatómunka során fejlesztettük ki a Thymuskin® bőrápoló családot. A benne felhasznált, különlegesen tisztított csecsemőmirigy-kivonat nagy jelentőségű, melyet eddig elsősorban az orvostudomány alkalmazott.

A biológiailag aktív, természetes szerekből és speciális csecsemőmirigy-peptidekből, növényi proteinekből, A-, B-, E- és F-vitaminokból álló GKL-hatóanyagkomplex védi a bőrét a környezet káros hatásaitól. Fontos tápanyagokkal látja el a bőrt, kiegyenlíti a zsír- és nedvességháztartást, aktivizálja a sejtépítést és segíti az új bőrsejtek képződését, serkenti az anyagcserét és ezzel lassítja a bőr öregedési folyamatát. Az apró ráncokat kisimítja, a bőr rugalmassá és simává válik, külseje selymesen matt lesz.

A Thymuskin® egy egymást logikusan kiegészítő hatóanyag kombináció hatóanyag-komplexekben összefoglalva, mint pl. aloe vera, allantoin, bisabolol, D-panthenol, valamint proteinek, mint a kollagén és az elasztin. A további hatóanyagkomplexek A-, B-, E- és F-vitaminokból, négy különböző értékes gyógynövénykivonatból, vitaminolajokból és zsírokból származó linolénsavból állnak.


Természetesen szép bőr Thymuskin®-nel, az aktív bőrápoló biokozmetikai termékcsaláddal.

Thymuskin® GKL hajkészítmények
Hatás- és alkalmazási területek:
Thymuskin® hajkészítmények alkalmazhatók:
- a hajhullás megelőzésére
- kezdődő közepes és erős hajhullás esetén
- változókori erős hajhullás esetén
- új hajnövekedés aktivizálására
- korpa és fejbőrviszketés ellen
- a haj állapotának javítására és normalizálására.
Minden Thymuskin® hajkészítmény egymást kiegészítő hatású termék az egészséges haj és az élettel teli fejbőrért.
1. Siker – Hatás
A GKL-csecsemőmirigy hatóanyagkomplexet tartalmazó készítmények alkalmazása elismert módszer pl. a leggyakrabban fellépő öröklött, androgenetikus hajhullás sikeres megállítására. A csecsemőmirigy-peptidek és -enzimek A-, B-, E- és F-vitaminnal kiegészítve normalizálják az immunrendszert, és fontos növekedést serkentő anyagokkal látják el a hajgyökereket. Ezáltal kedvezően és hatékonyan befolyásolják a hajnövekedést és a haj állapotát.

A hajhullást előidézheti:
- öröklött tényező
- kedvezőtlen életmód és környezeti hatás. 
                                                

A Thymuskin® most olyan különlegességeket mutat be,
mellyel hatásosan leküzdheti hajproblémáit
A használat időtartama:
A kezelés sikerének legfontosabb feltétele a Thymuskin® készítmények konzekvens alkalmazása. Az első siker általában 6-8 hét után tapasztalható, melyet a haj állapotának stabilizálása (hajszálak megerősödése és a természetes fény visszanyerése) mutat. Nagyon ritka, egyedi esetekben a hajhullás átmenetileg erősödhet. Ekkor olyan nyugvó fázisban lévő hajszálakról van szó, melyek a follikuláról már leváltak és gyorsan kilökődnek. Ez az állapot 2-3 hét után szabályozódik.
A nagyon erős hajhullás normalizálását rendszerint 9-12 havi kezelés után érjük el. Új haj növekedése legkorábban 12-18 havi kezelés után várható, amennyiben a kopasz felületek nem öregebbek 3-4 évnél és vannak még aktiválható follikulák.

Amint normalizálódott a haj állapota, az alkalmazás időtartama lerövidíthető. Minimális alkalmazási idő azonban legyen meg az új hajproblémák megelőzése, valamint a haj és a fejbőr egészségének megőrzése miatt.
Általános információk:
A Thymuskin® készítmények alkalmasak a hajnövekedés aktivizálására és a haj állapotának javítására. Amennyiben az alkalmazás időtartamát és gyakoriságát figyelembe veszi, már csak egy pár általános dologra hívnánk fel a figyelmét:
Ha a Thymuskin® hajkészítmények használata mellett döntött, ne használjon más sampont, hajvizet vagy öblítőt! Ezek ugyanis a Thymuskin® pozitív hatását részben vagy teljesen semlegesíthetik, megszüntethetik!
A hajszárítóval történő szárítás:
A forró levegő kiszárítja a hajat és a fejbőrt. A fejbőr izzad, ezáltal nedvességet és fontos ásványi anyagokat veszít, ami száraz fejbőrhöz, viszketéshez, korpaképződéshez, a hajszálak kihullásához vezet.

Ha nem akar lemondani a hajszárítóról, akkor ügyeljen a következőkre:
- oldalról szárítsa a haját lentről fölfelé
- húzza a hajszálakat egy fésűvel felfelé
- kerülje el, hogy a forró levegő a fejbőrre jusson
- csak a mosás ill. öblítés után használja a hajszárítót
Semmi esetre se a hajkúra bemasszírozása után, mert a szárítás a hajkúrát elvonná a fejbőrtől!

Tartóshullám, színezés és festés az eddigi tapasztalatok szerint nem befolyásolják negatívan az eredményt. Javasoljuk azonban a márkás készítmények alkalmazását, majd a Thymuskin® kiöblíthető hajbalzsam és hajpakolás használatát.

A Thymuskin® termékek értékes hajkészítmények, melyek kiválóan alkalmasak hosszú távú használatra. A költség-haszon reláció kedvező szinten tartása miatt javasoljuk a leírás szerinti takarékos használatát.
Amennyiben fodrászának nincs Thymuskin® terméke, célszerű magával vinnie termékünket, hogy hatását semmi esetre se befolyásolja negatívan más sampon, öblítő.
Fontos!
Van betegségből eredő hajhullás, mely egy meglévő betegségre – pajzsmirigy, mellékvese, máj stb. - utalhat. Ebben az esetben feltétlenül menjen el orvoshoz, belgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz, hogy megállapítsák az okát!
Természetesen mi is bármikor rendelkezésére állunk további információval.
Írjon egyszerűen a HajDoktornak.
Termékeinket megvásárolhatja a HajDoktorBoltban és bizonyos gyógyszertárakban.


Termékleírások


Thymuskin® after shave
Csecsemőmirigy-peptidekkel, aloe verával és körömvirág kivonattal
A Thymuskin® after shave alkalmas az érzékeny bőrre is, mivel értékes anyagokat és etil-alkoholt tartalmaz. Nyugtatja és ápolja a bőrt a borotválkozás után, kiegyensúlyoz, vérzéscsillapító hatású és DS-faktorral egészíti ki a nedvességháztartást. Egymással harmonizáló, természetes parfümolajok adják az after shave megnyerő, kellemes és hosszan tartó illatát.
100 ml.

Thymuskin® alkoholmentes arclemosó tonik
Csecsemőmirigy-peptidekkel, mentollal és értékes gyógynövény kivonatokkal
Tisztítja a bőrt anélkül, hogy irritálná azt. Eltávolítja a tisztítás utáni maradék szennyeződést is, tisztítja, stabilizálja, frissíti és erősíti a bőrt, felkészíti azt a Thymuskin® arckrém felvitelére.
A Thymuskin® arclemosó tonik alkalmas az érzékeny bőrre is, mivel nem tartalmaz alkoholt, vérzéscsillapító, kiegyensúlyozó és mélyen tisztító hatású. DS-faktorral egészíti ki a nedvességháztartást.

200 ml.

Thymuskin® bioaktív arckrém és testápoló

A csecsemőmirigy-kivonatot tartalmazó bioaktív arckrém csökkenti a szabad gyökök káros következményeit (öregségi foltok), véd a káros környezeti hatásoktól. Növeli a bőr oxigénellátását, tartósan rugalmassá és simává teszi azt.

A Thymuskin® testápoló csecsemőmirigy-peptidekkel, ápoló növényi olajokkal, bőrazonos zsírsavakkal és értékes gyógynövénykivonatokkal teszi puhává, rugalmassá a bőrt. Normalizálja a bőr nedvesség- és zsírtartalmát, kisimítja azt, így megakadályozza a ráncok képződését.

A Thymuskin® bioaktív arckrém és Thymuskin® testápoló természetes, új nedvességmegőrző faktorral, a DS–sel rendelkezik. Ez a DS szabályozza az epidermis, különösen a bőr szarurétegének vízháztartását.

Sok környezeti tényező, napsugárzás, vízzel és mosóaktív anyagokkal való érintkezés, mindenekelőtt azonban az öregedési folyamat fontos faktorokat old a bőrből, melyek képesek a nedvességet normális szinten tartani. A bőr enyhén kiszárad, érdes lesz és rugalmatlan, elveszíti fiatalos kinézetét.

Laborunk hosszú kísérletekkel új hatóanyagkomplexet állított elő, mely megakadályozza a hidrofil faktorok szarurétegből való kiválását, és a normális vízháztartást általában legalább 12 órán keresztül megtartja.
Egyidejűleg jelentkezik az új hatóanyagkomplex ún. kiegyenlítő hatása, mely a bőr számára fontos pH–értéket automatikusan szabályozza. Ahogy azt hosszas tesztekkel megállapították, a DS-faktor gyors rugalmasságot és sima, fiatalos kinézetű bőrt eredményez, a bőrt összehúzza.
A DS kiváló sejtanyagcserét elősegítő komponensnek bizonyult a bőr természetes hidratálásának befolyásolásával.

A Thymuskin® arckrém és testápoló a bőrt nem kívülről ápolja, hanem belülről segít a bőr újra-felépülésében. A bőrt méregteleníti, a káros környezeti hatásoktól óvja.

Gondosan kiválasztott, értékes, természetes parfümolajok adják a krém kellemes, megnyerő illatát.
A Thymuskin® bioaktív arckrém és testápoló:
–  alkalmas a bőr természetes ápolására
–  védelmet nyújt a káros környezeti hatások ellen
–  a bőrt fiatalon tartja, kisebb ráncokat eltávolít
–  intenzíven hat a szárazságból eredő apró ráncok ellen
–  erősíti az ellenállóképességet
–  erősíti és aktiválja a finom szöveteket, összehúzza azokat
–  megszünteti a bőr hiányjelenségeit
–  különösen kedvező hatású a cellulitiszre
–  javítja a vérellátást, a bőrnek nagyobb rugalmasságot
    és selymesen matt külsőt kölcsönöz.
Azonnal érezhető a jótékony hatás, a siker rendszerint 2–3 napi alkalmazás után látható és tapasztalható.Thymuskin® - természetesen szép bőr, bioaktív bőrápoló kozmetikai család.

A bioaktív arckrém 5 ml, 15 ml, 50 ml, 75 ml-es, míg a testápoló 200 ml-es kiszerelésben kapható.

Thymuskin® szemráncgél
Szem, orr és szájkörnyék ápolására, a nyakra és dekoltázsra is alkalmas
GKL–liposzóma hatóanyagkomplexszel

A szem körüli bőrfelület különösen érzékeny. Már korán apró vonalak és ráncok képződnek, majd később megjelennek a rettegett táskák. A kor előrehaladtával együttjáró folyamat elleni szer sajnos még nem létezik. Lehetőség van azonban a folyamat lassítására, a szem körüli érzékeny bőr feszesebbé tételére, nedvességgel való ellátására és ápolására, aminek következtében az apró vonalak eltűnnek - legalábbis egy időre.

A Thymuskin® szemráncgél hatóanyagban gazdag hidrofil liposzóma alapú új fejlesztésű termék. A liposzómák stabilizálásuk érdekében vizes alapú gélben vannak megkötve.

A zsírmentes liposzómák nagyon gyorsan behatolnak a bőrbe, ahol közvetlenül a bőrsejteknek adják át hatóanyagaikat.
A bőrt belülről táplálja, rugalmassá teszi, külsejét kisimítja. Használata azonnal meg fogja győzni Önt a kiváló hatásáról.

A Thymuskin® szemráncgél nagy koncentrátumú minőségi liposzómatermék. A liposzómák érzékenyek; fény, zsír és alkohol hatására feloldódnak. Ezért ne használjon alkohol vagy zsírtartalmú tisztító termékeket a Thymuskin® szemráncgél alkalmazása előtt.

Thymuskin® – a legmagasabb igényeket kielégítő bőrápolás.
15 ml.



Thymuskin® GKL-hajkészítmények
Biológiailag aktív, különleges hajkészítmények GKL-csecsemőmirigy hatóanyagkomplexszel androgenetikus (öröklött) hajhullás, korpa ellen, új haj növekedésének aktivizálására, a haj káros környezeti hatásoktól és kiszáradástól való védelmére

Thymuskin® hajkúra
ív hajkúra GKL–peptid és -protein hatóanyagkomplexszel
Erős androgenetikai (öröklött) hajhullásnál, makacs korpaképződés esetén, az új hajszálak növekedésének serkentésére.

100 ml, 200 ml.
Thymuskin® sampon
ív sampon GKL–peptid és -protein hatóanyagkomplexszel
Androgenetikai (öröklött) hajhullás és korpa ellen. Aktivizálja az új hajszálak növekedését.

100 ml, 200 ml.

Thymuskin® kiöblíthető hajbalzsam
ív kiöblíthető hajbalzsam GKL–peptid és –protein hatóanyagkomplexszel
Tépett, töredezett és száraz vagy nagyon zsíros haj esetén használjunk kiöblíthető hajbalzsamot a hajkúra alkalmazása előtt.
A GKL–csecsemőmirigy hatóanyagkomplexet avokadóolaj gazdagítja, mely a fejbőr zsírtartalmát szabályozza.

Mindenképpen célszerű használni tartós hullám és hajfestés után.
A Thymuskin® kiöblíthető hajbalzsam nedvességgel látja el a hajat, megóvja a kiszáradástól és UV-védelmet biztosít.

Védi a hajat a káros környezeti hatásoktól.

100 ml.

Thymuskin® hajpakolás
GKL–hatóanyagkomplexszel
Ezt az új fejlesztésű terméket a Thymuskin® azért hozta létre, hogy a haj károsodását megelőzze és a meglévőket megszüntesse. A benne használt peptidekből, proteinekből, aminosavakból és vitaminokból álló GKL–04 hatóanyagkomplex megfelel a keratin építőelemeinek, ahogyan a hajban megtalálhatók. A hatóanyagok áthatolnak a károsodott, porózus helyeken, és védőréteget képeznek a hajszálakon.

A Thymuskin® hajpakolás egy multifunkcionális termék, mely naponta alkalmazható.
Kiválóan alkalmas a kiszáradás, töredezés és hajszakadás elleni védelemre.
A hajszálakat védőréteggel vonja be, így a káros környezeti hatásokkal és az UV-sugárzással szemben is védi azokat.

100 ml.

Thymuskin® med hajkúragél
ív hajkúragél GKL–peptid és –protein hatóanyagkomplexszel
A nagyon erős androgenetikai (öröklött) hajhullás és korpa ellen.

Aktivizálja az új hajszálak növekedését.

A Thymuskin® kutatócsoportnak sikerült a Thymuskin® med hajkúragélbe az ismert GKL-hatóanyagkomplexet még nagyobb koncentrációban beépíteni.

Ez az új fejlesztésű termék különösen alkalmas az extra száraz, a seborrhoeás, az irritált fejbőr, valamint a szemöldök, a hónalj– és szeméremszőrzet kezelésére.

Olyan speciális termékről van szó, mely egy különleges előállítási eljárásnak köszönhetően még nagyobb hatóanyag koncentrátumot tartalmaz. Egyidejűleg sikerült egy megváltoztatott hordozóanyag által az alkoholtartalom csökkentése, mely különösen a seborrhoeás és az extra száraz fejbőrre hat pozitívan.

A Thymuskin® med hajkúragél intenzíven aktivizálhatja a hajnövekedést a már meglévő kopasz felületeken történő helyi alkalmazással.

15 ml, 100 ml.

Thymuskin® med sampon
ív sampon GKL-peptid és –protein hatóanyagkomplexszel
A nagyon erős androgenetikai (öröklött) hajhullás és korpa ellen. Aktivizálja az új hajszálak növekedését.

100 ml, 200 ml.


.pdf
Thymuskin tanulmányok


vissza a lap elejére